Mit szeret a bababőr? – Általánosságban a babakozmetikumokról

A bőr egy nagy kiterjedésű, bonyolult működésű szerv. Biokémiai folyamatok játszódnak le benne. Rengeteg feladata van a védelmi szerepen kívül: részt vesz a kiválasztásban, a hőszabályozásban, sőt a légzésben is – hiszen a bőrünkön át is lélegzünk.

A bababőr vastagsága egyötöde a felnőttekéhez képest. A normál bőrszerkezet 2 – 7 éves korra alakul ki, a funkciók még nem tökéletesek (pl. faggyúmirigy, verejtékmirigy működése), és nagyon sérülékeny. Különösen fontos odafigyelnünk arra, mit juttatunk be a baba szervezetébe a bőrén keresztül, mert minden gyorsan, könnyen felszívódik, a keringésébe, a sejtjeihez kerül.

Káros anyagok használata esetén nem minden esetben a bőr sérül – van, amikor maga a szervezet, vagy előfordulhat, hogy eltömítik a bőrt és még lélegezni sem tud.

A sok kozmetikum gátolhatja a normál bőrszerkezet, sőt a védekező és regenerálódó képesség kialakulását is.

Azt, hogy mit kenünk a babánk bőrére, pont ugyanolyan gondosan kell megválasztanunk, mint azt, hogy mit adunk neki enni, hiszen a bőrön keresztül gyorsabban felszívódik minden, mint az emésztés során.

A “hagyományos” babakozmetikumokban (amik persze csak az utóbbi néhány évtizedben lettek “hagyományosak”), a márkás boltiakban és a gyógyszertáriakban is gyakran ugyanazok a kétes megítélésű alapanyagok találhatók, amelyek sokaknál problémát okoznak.

A káros kozmetikumok hatásai különfélék lehetnek:

  • azonnali, közvetlen irritáció,
  • később kialakuló helyi gyulladás,
  • kiterjedt allergiás tünetek, ekcéma,
  • vagy akár a szervezeten belül máshol jelentkező betegségek is jelentkezhetnek.

Milyen összetevőket érdemes a biztonság kedvéért elkerülni?

  • Kőolaj alapú krémek,
  • agresszív habzó anyagot tartalmazó fürdetők, samponok,
  • mesterséges színezékek és illatanyagok,
  • irritációt okozó tartósítószerek,
  • durva hatású fertőtlenítőszerek,

és sorolhatnánk még.
Érdemes alaposabban is utánanézni ezeknek.

Milyen alapanyagokat használhatunk biztonsággal a babák érzékeny bőrére?

1

Hidegen sajtolt „zsíros” növényi olajok, vajak:

– pl. barackmag-, szezámmag-, mandula-, jojoba-, olíva-, avokádó-, ligetszépe-, mogyoró-, kókuszolaj, sheavaj. A sheavajnak kicsit „gyurmás” az állaga, de testmelegtől gyorsan olvad. Ha könnyebben kenhető krémet szeretnél, egyszerűen kikeverheted tetszőleges hidegen sajtolt olajjal. Ehhez találsz egy receptet itt.

2

Illóolajok:

– ezeket nagyon óvatosan és körültekintően, inkább terápiás céllal alkalmazzuk, mert nagyon erős vegyületek. Kevés olyan illóolaj van, ami babáknál is teljes biztonsággal használható. Ilyen például a “levendula angustifolia” illóolaj, aminek erőteljes nyugtató, gyulladáscsökkentő tulajdonsága van.

FONTOS: az illóolajakat soha nem önmagában, mindig bázisolajban használjuk, babáknál nagyon kicsi mennyiségben.

3

Aromavizek:

(más néven virágvíz vagy hidrolátum) – az illóolajgyártásnál, a növények vízgőz-desztillációja során kinyert anyagok, melyek tartalmazzák a növény vízoldékony hatóanyagait. Bár ezek csak nyomokban vannak jelen, mégis nagyon hatásosak. A rózsa és a levendula hidrolátumot már újszülött kortól használhatjuk, annyira gyengéd.

Természetesen a minőségre mindig figyeljünk, és vásárlás előtt ellenőrizzük le az adott készítmény minden összetevőjét.
Ne csak a reklámfeliratot figyeljük, hanem a részletes INCI listát, aminek minden kozmetikumon szerepelnie kell.

Ebben a jól összeszedett listában például megtalálhatóak a kozmetikumokban leggyakrabban előforduló veszélyes összetevők, ez  megkönnyíti az alap- és adalékanyagok ellenőrzését.

Röviden összefoglalva azt mondanám a bababőr ápolásáról: a kevesebb több.


A legfontosabb elkerülni a káros anyagokat. 
A bababőrnek a legjobb az, ha születés után a magzatmáz minél tovább rajta marad – ennek fontos szerepe van abban, hogy a bőrfelszíni védelem, és egyáltalán a bőr megfelelő működése kialakuljon.
Ideális esetben a babák nem kapnának erős vegyszerekkel mosott, öblített ruhákat, és fürdésnél is elég lenne a sima víz.
A rendszeres, hidegen sajtolt növényi olajjal végzett masszázs bőven elég szokott lenni a babáknak bőrápolásként is, számos egyéb jó hatása mellett.
Bármilyen probléma esetén pedig célzottan, természetes, gyengéd összetevőjű szerek közül érdemes választani. Szerencsére egyre nagyobb választék elérhető már ezekből.

Ez is érdekelhet:

Babamasszázs

Hogyan fejleszti a ritmus a gyerekeket?

Az anyák ősidők óta ösztönösen ringatják csecsemőiket, hogy megnyugtassák őket. Az első játékok a gyermek és a szülők között az érintésen alapuló, ringató, dülöngéltető, lovagoltató,

Tovább »
Babamasszázs

Családi masszázs a Balaton partján

Szülői vélemény babamasszázs tanfolyam után: “Nagyon vicces látványt nyújthattunk, ahogy három olajos gyerek kacag a parton…” Szia Bori! Mikor kisfiam , Marci megszületett, akkor találtam

Tovább »