Barion Pixel

Így is lehet élni! – A lótusz virág a mocsárban nő…

Ma egy éve hagyott itt bennünket Pista bácsi… egy csodálatos ember, aki az egészségügyi pályafutását egy érettségivel, kazánfűtőként kezdte, majd 40 éves korától élete utolsó napjáig a sérült gyerekeknek szentelve minden idejét, mindenkit megtanított úszni, aki eljutott hozzá – nem is akárhogyan, hisz sok tanítványa nemzetközi versenyeket, olimpiát nyert… de ami még fontosabb, mindenkivel meg tudta értetni, bármilyen nehéz helyzetben is volt, hogy az ő élete ugyanolyan értékes, és egyedi, mint bárki másé.

Nagyon-nagyon hiányzik… de nap mint nap erőt ad mindaz, amit az évek során tanultunk tőle.

Nem a módszere volt a csoda, amivel minden gyereket (felnőttet) meg tudott tanítani úszni, bármi problémája is volt, hanem az a fantasztikus odafigyelés és szeretet, amivel mindenki felé fordult. Róla igazán elmondható, hogy a személyisége, a lénye volt a gyógyító, nem a technikája.

Ha van 12 percünk, érdemes megnézni ezt a kisfilmet, ami vele készült, nemcsak a munkájáról, hanem többek között arról, hogy egy ilyen ember szerint, aki tényleg rengeteg ember életét segítette, mi kell a boldogsághoz….

Pista bácsi életéről és munkájáról ITT is olvashattok.

Ez is érdekelhet:

babaruha
Babaápolás

Milyen a jó babaruha?

Az első egy hónapban nagyon fontos mindenféle szempontból megkönnyíteni az átmenetet a baba számára a benti világból a kinti világba. Mivel kilenc hónapig folyamatosan körülvette

Tovább »