Barion Pixel

Jó izomtónus a babamasszázs hatására

Szülői vélemény babamasszázs tanfolyam után

Sok szülő jelez a tanfolyam után, hogy nagyon szeretik  a rendszeres masszázst, és a kisbabák izomtónusa és mozgáskoordinációja nagyon szépen alakul.

Legutóbb ezt a levelet kaptam, nagyon örültem neki:

Szia Bori!
A most közel két éves kisfiam rendkívül jó fizikai adottságokkal, nagyon erős testi izomzattal rendelkezik, amit meggyőződésem szerint nagyban köszönhetünk a babamasszázsnak.
Születésétől kezdve naponta fürdés előtt teljes testmasszázst kapott „Szerető érintés” természetes babamasszázs olajjal.
Nagyon élvezte, jól lelazult tőle és az olajat utána fürdésnél lemostuk róla. Így nem kellett külön vegyszereket tartalmazó fürdető samponokat, tusfürdőket használnunk viszont az olajtól is „megszabadultunk” egyúttal.
Mindaddig masszíroztam, amíg olyannyira nem ficánkolt, hogy már nem tudta nyugodtan kibírni a végét és minden olajos nem lett :).
Ám mái napig nagyon szereti, ha simogatjuk elalváskor a kis hátát, kezét – egyértelműen jól esik neki az érintő simogatás.
Férjem meg is kérdezte, „Ugye a második babánkat is masszírozni fogod minden nap?” – természetesen igen és alig várom már azt a mindennapi 5-10 perces teljes testi közelséget a második Picurunkkal, mert ez Babának és Mamának egyaránt nagyon szép program, ami a napi rituálék kihagyhatatlan részévé vált az első perctől fogva.
Környezetemben három kismamát is rá sikerült vennem a babamasszázsra és mindannyian pozitívan nyilatkoztak a masszázs hatásairól.
 
Livi

Gyógytornászként és babamasszázs oktatóként szerzett tapasztalataim alapján kidolgoztam a tanfolyam online verzióját. Így otthonod biztonságában, saját tempódban tudod megnézni a videókat és elolvasni az írásos magyarázatokat, ahányszor csak szeretnéd.
Megrendelés után még aznap el tudod kezdeni a tanulást és a gyakorlást.

Ez is érdekelhet:

baba mezítláb
Mozgásfejlesztés

Milyen a jó gyerekcipő?

A cipőnek elsősorban védelmi funkciója van – az adott esetben nem biztonságos talaj, vagy hideg, nedvesség miatt. A lábboltozat csak hét – tíz éves kor

Tovább »
Inspiráló emberek

Egy különlegesen jó ember emlékére

Egy nagyon különleges ember emlékére szeretnék írni pár sort. 2012. szeptember 26-án váratlanul eltávozott Málnai István (Pista bácsi), akihez 8 éve jártunk úszni, gyógyulni a

Tovább »