Erős izmok a masszázstól

Szia Bori!
A most közel két éves kisfiam rendkívül jó fizikai adottságokkal, nagyon erős testi izomzattal rendelkezik, amit meggyőződésem szerint nagyban köszönhetünk a babamasszázsnak.
Születésétől kezdve naponta fürdés előtt teljes testmasszázst kapott “Szerető érintés” természetes babamasszázs olajjal.
Nagyon élvezte, jól lelazult tőle és az olajat utána fürdésnél lemostuk róla. Így nem kellett külön vegyszereket tartalmazó fürdető samponokat, tusfürdőket használnunk viszont az olajtól is “megszabadultunk” egyúttal.
Mindaddig masszíroztam, amíg olyannyira nem ficánkolt, hogy már nem tudta nyugodtan kibírni a végét és minden olajos nem lett :).
Ám mái napig nagyon szereti, ha simogatjuk elalváskor a kis hátát, kezét – egyértelműen jól esik neki az érintő simogatás.
Férjem meg is kérdezte, “Ugye a második babánkat is masszírozni fogod minden nap?” – természetesen igen és alig várom már azt a mindennapi 5-10 perces teljes testi közelséget a második Picurunkkal, mert ez Babának és Mamának egyaránt nagyon szép program, ami a napi rituálék kihagyhatatlan részévé vált az első perctől fogva.
Környezetemben három kismamát is rá sikerült vennem a babamasszázsra és mindannyian pozitívan nyilatkoztak a masszázs hatásairól.
Livi
babamasszazs eros baba

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Masszírozd Te is a kisbabád!információ a babamasszázs órákról ITT.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

VISSZA a véleményekhez

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.